A Google AI-ja beférkőzhet az iPhone-okba
A Google vezérigazgatója szerint a vállalat még idén megállapodást köthet az Apple-lel a Gemini mesterséges intelligencia technológia iPhone-okra történő integrálásáról.
A Google vezérigazgatója szerint a vállalat még idén megállapodást köthet az Apple-lel a Gemini mesterséges intelligencia technológia iPhone-okra történő integrálásáról.
Az Európai Bizottság 910 millió eurót fordít idén védelmi célú kutatásra és fejlesztésre az Európai Védelmi Alap (EDF) keretében. A támogatás célja, hogy közös európai projektekkel erősítse az EU védelmi ipari kapacitását, különös tekintettel a technológiai áttörésekre és az ukrán integrációra. A 2024-es pályázati kör rekordérdeklődést váltott ki az uniós és norvég szereplők körében – közölte az uniós végrehajtó testület pénteken.
A mesterséges intelligencia már most is jelentős hatással van a gyógyszerfejlesztésre, főleg a molekuláris kockázatok előrejelzésében és a kutatás-fejlesztés hatékonyabbá tételében. A Sanofinál az AI kulcsszerepet játszik a kezelések optimalizálásában és a betegségek megelőzésében, ami különösen fontos egyes betegségek, például a krónikus obstruktív légúti betegség, vagyis a COPD esetében, ami jelenleg világszerte a harmadik vezető halálok. Az AI gyógyszerfejlesztésben betöltött szerepéről és a magyar egészségügy előtt álló kihívásokról Anthony Aouad-ot, a Sanofi Magyarországért, Görögországért és Ukrajnáért felelős vezetőjét a Sanofi Science Lab interaktív kiállítás budapesti megnyitóján kérdeztük.
A Samsung Electronics rekordárbevételt és a vártnál jobb eredményt ért el az első negyedévben a Galaxy S25 okostelefonok és chipek növekvő eladásainak köszönhetően, amit a mesterséges intelligencia iránt növekvő kereslet hajt - tudósít a Cnbc.
A Pfizer kibővíti költségcsökkentési programját, miközben az első negyedéves profitja meghaladta az elemzői várakozásokat, annak ellenére, hogy a bevételei csökkentek, elsősorban a Paxlovid Covid-gyógyszer forgalmának visszaesése miatt. - számolt be a CNBC.
Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.
A Commerzbank bevezeti Ava nevű mesterséges intelligencia avatárját, amely természetes nyelven kommunikál a bank magán- és kisvállalati ügyfeleivel, személyre szabott banki tanácsadást nyújtva - jelentette a Finextra. Erről a témáról is szó lesz május 27-ei Financial IT rendezvényünkön. Regisztráció itt!
Az európai védelmi kiadások növekedése új lehetőségeket nyit az ír technológiai vállalatok számára, amelyek a radar, a mesterséges intelligencia és a megfigyelési technológiák területén tevékenykednek. Ugyan a konkrét fegyverektől és fegyverrendszerektől továbbra is távol tartják magukat, a kibervédelem szintjén komoly kilátásai lehetnek a szigetországnak.
A mesterséges intelligencia, bár a tudományos körökben már a múlt század közepe óta kutatott területnek számít, igazán a bárki számára elérhető internetes chatbotok megjelenését követően került az emberek látóterébe. Mára már szinte a technológia összes szegmensében és az emberek mindennapi feladatai elvégzésekor is elterjedté vált az AI-rendszerek használata, az elemzésekben pedig egyre gyakrabban fejtegetik, vajon mikor jöhet el a következő szint a mesterséges intelligencia terén. Az általános generatív mesterséges intelligencia (AGI), valamint az emberi képességeket messze meghaladó szuperintelligens AI megszületésére sokan tettek jóslatot már korábban. A több AI-kutatóból álló, AI Futures Project nemrég egy éveken át készített átfogó előrejelzés keretében vázolta fel, mi várhat ránk az AI legfontosabb területein az elkövetkező két évben. Az AI 2027 nevű szcenárióban szó esik többek között arról, mikorra várhatóak a jelenlegieknél jóval önállóbban működő AI-ügynökök, hogyan vesznek át konkrét állásokat az AI rendszerek, valamint arról, a technológiai fejlődés hogyan alakítja a két egymással versengő szuperhatalom, az Egyesült Államok és Kína konfliktusát.
Ken Griffin, a Citadel alapítója szerint Trump vámintézkedései nem fogják visszahozni az amerikai munkahelyeket, és az országnak inkább az erősségeire kellene összpontosítania - számolt be a Bloomberg.
Hszi Csin-ping kínai elnök az ország mesterséges intelligencia fejlesztésének felgyorsítását és önállóságának megerősítését szorgalmazta. A kínai államfő hangsúlyozta, hogy az országnak fel kell használnia az "új nemzeti rendszerét" a mesterséges intelligencia fejlesztésének előmozdítására - közölte a Hszinhua hírügynökség szombaton.
Az Egyesült Államok kormánya levélben szólította fel az Európai Uniót, hogy állítsa le a jelenleg összeállítás alatt álló, az AI-modellek fejlesztésére vonatkozó szigorúbb átláthatósági, kockázatcsökkentési és szerzői jogi szabályokat rögzítő gyakorlati kódex létrehozását - írta meg a Bloomberg.
Nagyon meglepte az elemzőket a Google anyacége, az Alphabet. A vállalat első negyedéves gyorsjelentése jócskán felülmúlta a várakozásokat, ennek megfelelően pedig nagy pluszban nyithatnak ma a cég részvényei - írja a CNBC. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Információ és jelentkezés.
Az Európai Unió vizsgálatot indított Magyarország ellen, miután a kormány a Pride rendezvények betiltása mellett lehetővé tette a résztvevők arcfelismerő technológiával történő azonosítását. A brüsszeli aggodalmak középpontjában a gyülekezési jog korlátozása és az AI rendelet esetleges megsértése áll. Akár újra forrásmegvonással, vagy jelentős pénzbírsággal sújthatják a magyar kormányt.
Kína áprilisban átfogó exportkorlátozásokat vezetett be hét ritka földfémre, ami egy friss tanulmány szerint súlyos veszélyt jelent az amerikai hadiiparra nézve - számolt be a Defense One.
Az Amazon és az Nvidia vezetői cáfolták a mesterséges intelligenciához használt adatközpontok építésének lassulásáról szóló piaci pletykákat, és továbbra is erős keresletnövekedést jeleznek előre - írta meg a CNBC.
A világ legnagyobb állami vagyonalapja, a norvég Norges Bank Investment Management 415 milliárd norvég korona (mintegy 40 milliárd dollár) veszteséget jelentett az első negyedévben, amit elsősorban a technológiai szektor gyengélkedésével magyaráznak - írja a Cnbc.
A dél-koreai adatvédelmi hatóság megállapította, hogy a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia vállalat engedély nélkül gyűjtött és továbbított személyes adatokat a helyi felhasználóktól - tudósított a Cnbc.
Donald Trump szerdán új elnöki rendeletekkel vette célba az amerikai felsőoktatási intézményeket, szigorítva az akkreditációs folyamatot, lecsapva a sokszínűségi (DEI) elvekre, valamint új kezdeményezéseket létrehozva - számol be a CNN.
Norvégia új programot indított a nemzetközi kutatók országba csábítására, miközben az Egyesült Államokban egyre nagyobb nyomás nehezedik a tudományos szabadságra a Trump-adminisztráció alatt – írja a The Guardian.
Az Nvidia dél-koreai nagybeszállítója, az SK Hynix az első negyedévben felülmúlta az előrejelzéseket, köszönhetően a mesterséges intelligenciához használt memóriachipek iránti erős keresletnek - írta a Cnbc.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Elismerték azt, amit régóta tagadnak.
37 500 forintot jelent egy munkavállalóra nézve idén.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.